Terméktapasztalatok - alvászavar

A korábban WellStar, majd GreenStar által forgalmazott algakeverékek 17 éve bizonyítanak. Ne lepődjünk meg a tapasztalatok széles skáláján! A több, mint 4 000 hatóanyag sok ezerféleképpen hat a sejtjeinkre. A sejtszintű tisztítás, táplálás és védelem segít helyreállítani a szerveink megfelelő működését, és amennyiben sikerül elhárítani a betegségeinket kiváltó okokat, úgy sokat segítenek egészségünk megőrzésében.

Az elkövetkezőkben megismerhetünk néhány kedvező tapasztalatot, ezúton is kihangsúlyozva, hogy aki beteg, forduljon orvoshoz. Minden orvos segítő szándékkal fordul a betegihez, de nem minden orvos tud segíteni! Ebben is segítünk, a tapasztalatokat követően erről is olvashat.

Imune_photo_1_no_bg.png

V. Beáta

Megnőtt a teherbíró képességünk, nem fáradunk el a nap végére, mint annak előtte. Javult az alvásunk minősége, sokkal korábban, és ami fontosabb, pihenten ébredünk.

Gy. Krisztina

​​Édesanyám (82) álmatlanságban szenvedett, esténként altatóval tudott csak elaludni, ami néha gondot okozott neki, mert próbálta időnként nem bevenni, de akkor nem tudott elaludni. Egy hét alatt elfelejtette az altatóját, kipihenten ébred, le nem mondana az algájáról!

Cs. Mária

Szép lassan lefogytam 4 kg-ot, az éjszakai alvásom tökéletes. Korábban és kipihentebben ébredek. Az egész napi testi és szellemi vitalitásom összehasonlíthatatlanul jobb a korábbinál.

Feltöltés alatt

​​A friss tapasztalatok feltöltéséig kérjük, tekintse meg a korábbi tapasztalatokat bemutató  videót!

​​

Feltöltés alatt

​​A friss tapasztalatok feltöltéséig kérjük, tekintse meg a korábbi tapasztalatokat bemutató  videót! 

Feltöltés alatt

​​A friss tapasztalatok feltöltéséig kérjük, tekintse meg a korábbi tapasztalatokat bemutató  videót!

Terméktapasztalatok videón

 

A Green Gold Imune algakeverék egy olyan innovatív készítmény, amely a cég korábban gyártott termékeire épül, kiegészítve azokat további értékes összetevőkkel, illetve a kapszulázott kivitel szükségtelenné tett olyan összetevőket (pl. menta, almapor és mások), amelyek többek között az algák európai fogyasztók számára szokatlan ízvilágát igyekeztek elfedni. A kapszulás változat megkönnyítette a porciózhatóságot is, egyszerűsítve az alga fogyasztását.

A vásárlók annyira jól fogadták az Imune készítményt, hogy rövidesen szinte a teljes forgalmat az új termék tette ki, ami a videóban elhangzó korábbi termékek (Green Gold Solar, Lunar, Pur és Pur Mint) megszűnéséhez vezetett.

További terméktapasztalatok

A piros ikonra kattintva PDF formátumban tölthetjük le közel másfél év terméktapasztalatát, azokat, amelyeket az elégedett fogyasztók a szerda esti orvosi előadások Fórumban megosztottak a közösséggel.

Imune az orvos szemével

 

​A gyógyítás legegyszerűbb módja a saját öngyógyító folyamataink fokozása, ugyanis van egy hatékony védelmi és öngyógyító mechanizmusunk (pl. a seb beforr), ami nemcsak a vírusok, baktériumok és gombák ellen véd, de az érzelmi, lelki hatások okozta következmények ellen is. Ez működik is, amit a számtalan terméktapasztalat igazol. 

Azonban gyakran a betegség kiváltó oka erősebb, mint a védelmi mechanizmusunk (pl. daganatok esetén). Ilyenkor a kiváltó okokat kell megszüntetni, amelyeknek többnyire érzelmi, lelki háttere van. A doktor úr ebben tud hatékony segítséget nyújtani. Érdemes meghallgatni a vele készített riportot annak érdekében, hogy jó irányban kezdjük el keresni a valós megoldást problémáinkra, mert éveket, életet nyerhetünk vele...   

Ha betegek vagyunk, forduljunk orvoshoz!

 

Több, mint 10 éve tartunk online orvosi előadásokat. Ilyenkor nemcsak az előadást hallgathatjuk meg kényelmesen az otthonunkból, de az azt követő FÓRUMBAN kapcsolatba is léphetünk a doktor úrral. Egy egyszerű kérdés, és másként gondolunk a betegségeinkre utána: "Ez és ez a panaszom, mi lehet az oka, mi a megoldás?"

Dr.Budai_1.jpg

Dr. Budai László Károly 28 éves orvosi praxisában mindig is érezte: valami nem kerek a mai orvoslásban. Hiányzik a rendszerből a logika. Egy rákos csontsejt hogyan okozhat áttétet a tüdőben, ahol nincs is csont. És ez csak egy a milliónyi kérdésből, amire a választ kereste. Kutató munkája révén végigjárta az alternatív medicina minden ágát, megismerte tudásuk széles skáláját. De csak azt tapasztalta meg, hogy ugyan az eszközök mások, de rendszerükből a logika éppúgy hiányzik. Márpedig létünk logikus törvényszerűségekre épül. A fizika törvényszerűségeire, a biológia törvényszerűségeire, vagy adott estben az univerzum törvényszerűségeire. Nincs bennük improvizáció - csontsejt addig vándorol, míg tüdősejt lesz belőle - hanem szigorú, kivételt nem tűrő törvények és törvényszerűségek.

 

Newtoni feladat felismerni és leírni ezeket a törvényszerűségeket. Nyitottság és logikus gondolkodás képessége elfogadni és adott esetben tovább gondolni, építeni őket. Budai doktorra mindkettő igaz...

Online orvosi előadások kedd és szerda 21:00 órától

Az előadások kedd és szerda esténként 21:00 órától hallhatók. Belépni néhány perccel az előadás kezdete előtt lehet a Belépés gombra kattintva. Belépéskor kérjük, adja meg a nevét, ezzel is megadva a tiszteletet a közösségnek. A rendszer belépéskor nem igényel jelszót.